Kisvarjason, ott, ahol az aszfaltos út a határ előtt korábban véget ért, gyakran kérdezgették viccesen a helybéliektől, “melyik utcában lakik a bíró”. Persze nem volt ott másik utca, csak egy. Pista bácsi, a borbély is ebben az utcában lakott, valahol az utca elején, egy régi kis vályogházban.

Kis előszobájában, ahova a huzat időnként benézett, egy támlás szék előtt egy lavór állt, mögötte pedig egy repedt tükör a falhoz támasztva. Pista bácsi ott várta a vendégeket, mint egy ministráns az idők peremén, és úgy kezelte a hajvágást, mint a misét: komolyan, kiszámított mozdulatokkal. Néha megállt, elővett a festett kredencből egy kis üveget, és kitöltött magának egy kupica kisüstit. Csak úgy, átgondolásnak. Aztán folytatta a hajvágást, és mint mindig, közben emlegette a taljánokat. Ki tudja miért, de szinte minden mondatában benne voltak. Hol így, hol úgy.

Én akkor kb. öt éves lehettem. Az a fajta gyerek, aki két lépést hátrál, ha egy kalapos ember ránéz. A nagyanyám egyszer csak kézen fogott, és átballagtunk az utca túloldalára. Tudtam, ebből hajvágás lesz.

No, gyere komám! – mondta Pista bácsi – legyünk túl rajta, mert mindjárt jönnek a taljánok … erre … meg arra.

Taljánok? Fogalmam sem volt, hogy kik azok a taljánok, de Pista bácsi szájából hallva, félelmetesnek tűntek.

Leültem a nyikorgó székbe, a lábam lelógott, a repedt tükörben pedig kétszer láttam magamat. Pista bácsi rám terített egy félbe vágott ágylepedőt, majd furcsábbnál furcsább eszközökkel csattogott a fejem körül. Néha halkan fütyült valamit, talán egy katonadalt, de lehet, csak a legyeket próbálta elzavarni.

No, látod – mondta végül, miközben a nadrágszíjához fente a borotváját. – Most már ember vagy! Még a taljánok is megirigyelnék a frizurádat.

Nagyanyám megköszönte és fizetett. Pista bácsi biccentett, és mielőtt kimentünk volna az ajtón, még odaszólt: Aztán vigyázz komám a taljánokkal!

Később, mikor már nagyobb lettem, rájöttem, hogy nem ismerte ő a taljánokat. Lehet, soha nem is látott egyet sem közülük. De talán éppen rájuk volt szükség ahhoz, hogy Pista bácsi emléke fennmaradhasson az örökkévalóságnak.